Ő nem így néz rám, és én ezt tudom!

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rámnéz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "Legjobb Barátom". Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír... Sír, mert szakított a barátjával!!Én megvigasztalom, ő átölelel érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolg, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit... El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak Barátok legyünk, de Ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

 CD bolt

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt,és rákos volt. Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon szép lányt. Bement, de nem tudott megszólalni. A lány megkérdezte tőle: segíthetek? Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta,hogy ezt kéri. A lány kérdezte hogy becsomagolja-e, mondta a srác: Igen. A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t.
Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek. Meg akarta hívni a lányt, úgyhogy egyik nap otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta hogy a srác épp aznap meghalt. A lány mesélt a CD-kről, és az anyukája  megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva.
Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt? És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt. Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki. Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, ami előtt túl késő lenne. Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra. Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet. Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz. És ami a legfontosabb: maradj közel barátaidhoz, és családodhoz, mert ők segítettek abban, hogy azzá légy, ami ma vagy. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma bármilyen sok is jusson - véges.

Örökkön-örökké...

Sötét van. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az utcai lámpák megvilágítják az esőmosta utat, ahol egy lány szalad. Estélyit visel, és csak úgy potyognak a könnyei. Fázik, de csak fut és nem áll meg. Egyszer csak kitörik a cipője sarka és elbukik, pont bele egy pocsolyába. Erőtlenül feküdt, nem akart felállni, csak egyre hangosabban sírt. Eszébe jutottak az este eseményei: Amikor a gyönyörű szép ruhájában várta Stevent, aki egy vörösrózsát hozott neki, és mosolyogva kísérte őt a limuzinhoz. Beültek és összebújva indultak a partyra. Steven szép szavakat suttogott a fülébe, amiktől neki hangosabban vert a szíve, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet. Megérkeztek, Steven nyitott neki ajtót, és kisegítette az autóból, a majd a derekát átkarolva bekísérte a terembe. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenki táncolt és rendkívül boldognak látszottak. Steven és ő üdvözölték az ismerősöket, majd a férfi táncolni hívta. Annyira jó volt. Ahogy ott táncoltak, megszólalt a közös daluk és neki eszébe jutott az első randijuk. 
Egy bárban ültek, beszélgettek. Steven táncra kérte. Pont ez a szám ment. Átölelték egymást. Egyszer Steven füléhez hajolt és belesúgta: Holnap is szeretni fogsz még? Steven elmosolyodott, majd visszasúgta: Örökkön-örökké Édes! ? majd lágyan megcsókolta.
Gondolatmenetéből Steven zökkentette ki, aki kikísérte a bárpulthoz. Vége lett a zenének. A férfi kért neki egy Martinit. Iszogattak.  Steven mondja neki, hogy elmegy egy kicsit, mert beszélni akar az egyik ismerősével. Addig ő elment a mosdóba. Ahogy ment volna be az ajtón, egy nő nekiment, és leöntötte vörösborral. Szitkozódott magában, de egyben nagyon szomorú lett, mert ezt a ruhát az édesanyjától kapta [aki 1 éve meghalt] és tudta, hogy ez a folt már nem fog kijönni. Egy könnycsepp hullott a szeméből, mikor már a mosdóban próbálta halványítani a foltot, több-kevesebb sikerrel. Kis idő múlva feladta és kiment megkeresni Stevent. Nem látta sehol, ezért megkérdezte Rogert, hogy nem tudja-e, hogy hol van. Roger azt mondta, hogy ő úgy emlékszik, mintha kiment volna.
Kicsit felvidulva indult ki, felfogta Steven zakóját és egy pohár bort. Kinyitja az ajtót, és nem lát mást, mint egy vadul csókolózó párt. Mivel a sötétben nem látta kik azok, csak rosszallóan megrázta a fejét, majd indult volna vissza, amikor a nő hangját halotta meg:  Ne Steven! Ne itt! Akárki megláthat! Erre a férfi azt felelte: Ne aggódj, Sarah bent van valahol és szórakozik!Ekkor kiesett a pohár és a zakó a kezéből Remegni kezdett és csak úgy záporozott a könny a szeméből. Erre Steven felkapta a fejét: "Sarah! Ez nem az, aminek látszik!" De Sarah már meg sem várta a magyarázatot, nem érdekelte, hátat fordított és elrohant, már amennyire a magas sarkúja engedte. Az eső zuhogni kezdett, alig látott valamit, de nem törődött vele, csak egyet akart, minél messzebb kerülni innen.
Steven volt az élete, mindent feladott érte? és ennyi? Ennyit ért neki az elmúlt 3 "boldogan" eltöltött év? És csak annyit bír kinyögni, hogy: Ez nem az, aminek látszik!?Gondolt egyet, felállt, levette cipőjét és a közeli hídhoz rohant. Felállt a korlátra és belenézett a sötét tengerbe. A könnyei potyogtak a vízbe, amit csak az eső zavart fel. Épp elrugaszkodott a korláttól, már a lába nem is érintette, amikor valaki elkapta a kezét. Steven volt az. A lány lába a levegőben lógott. Ránézett a férfira és könnyes szemmel azt kérdezte tőle:Miért? Miért? Mit ért neked az elmúlt 3 év?? Steven lehajtotta a fejét, nem szólt semmit, de továbbra is tartotta a lány kezét, bár érezte, hogy egyre csúszik ki. A lány újra megszólalt elhaló hangon, a könnyei végigfolytak arcán: Holnap is szeretni fogsz még? Steven ránézett és halkan ezt mondta: Örökkön-örökké Édes.A lány ekkor kitépte kezét a szorításból, és a mélybe zuhant, ahol ellepték a habok.

Örökké együtt

Volt egyszer egy fiú, ki igen népszerű volt,
És ezt kihasználva lányokat döntött ágyba, mikor feljött a hold
S volt egy lány, ki tudta, a fiúnak igaz szíve van,                                                                                                                                                                            mikor beszélt vele a fiú kinevett nyomban
A lány küzdött, hogy kihozza a fiút, ki legbelül lakozik,
Tudta hogy képes rá, bár ereje már nagyon fogyatkozik..
Eltelt két év,
S a lány nagyon szerette Őt még..
De a fiú még mindig csapodár volt, úgy tűnt nincs esély változni,
De küzdött magával, mert mindig eszébe jutottak a lány szavai..
"Tudom, hogy valakit majd egész életeden át szeretni tudsz,
De most féltelek, mert magadnak fájni fogsz.
Fájni fogsz a saját lelkednek,
Hogy olyanokat szeretsz, kik nem is érdekelnek.
Majd ha egyszer rátalálsz arra, akit szeretsz,
Utálni fogod magad, hogy nem Vele először..De múltat sosem feledsz!!"
Végiggondolta ezt, s elindult a lányhoz, hogy bocsánatot kérjen,
Hogy a szerelme többet a magánytól se féljen..
Hosszú út volt, s folyton azon járt az esze,
Vajon hogy mondja el hogy szereti, s kérdezi: Lesz e Ő az örök szerelme?
Odaért hozzá, de nem találta otthon,
S mikor körülnézett, talált egy levelet a kapun..
"Bárki aki olvassa ezt a levelet,
Tanítsa meg Neki, hogy mi a szeretet.
Mondja hogy szerettem, szeretem és szeretni fogom örökké,
De belefáradtam, hogy a belül lakozó fiú, elbújt egy álarc mögé.
Beszéltem Vele, de Ő nem hallgatott rám,
Mondtam hogy féltem, de Ő már nem figyelte mit beszél szám..
Kérem, mondja meg Neki, a temetőben megtalálhat,
De ha eljön hozzám, onnan csak az igaz szerelmével hálhat"
-De hisz Te voltál az igaz szerelmem!!
Elmentél, s hogy egyedül maradj, azt nem engedem..-
Kiáltotta térde borulva s könnyekkel küzdve a fiú,
Most képes leszek szeretni ? gondolta, hisz már nem hiú..
Egyetlen szerelméhez elment a temetőbe,
Lassan ment a sírhoz, mint aki fél Tőle..
Elkezdett esni az eső,
Mostmár nem látszottak a fiú könnyei, pedig sírásból évek óta ez volt az első..
Térdre borult a lány sírjától fél méterre, s odakúszott a hófehér sírkőhöz,
Megölelte, s csak zokogott, hogy miért hagyta szerelme ideláncolva a földhöz..
-Utánadmegyek, tudod?!?! ? kiáltotta dühében..
Eltelt pár óra, s a gondnok megtalálta a fiút, megfagyva a saját vérében..                                                                Vakon a lány után ment,nemtudta  a lány szereti-e még őt                                                                                       már hitt a szerelemben..s baj már csak annyi volt,
Hogy a lány a mennybe került, a fiú pedig a pokolba..
Sok lány szívét törte össze .. mondták az égiek, s a lány..bár könnyeivel dacolva,
A mennyben is megölte magát, hogy a pokolba átkerüljön,
Örökké égető tűzben, de szerelmével bűnhődjön?
Az égiek átküldték a pokolba a mennyből,
S mikor a lány leért, a fiút megkereste egyből..
Megkérte az ördögöt hogy a szenvedést fokozva,
A saját gyilkosával örökké összeláncolja..
Az ördög odaláncolta a lányt a gyilkosához, ki már ki volt kötözve,
S örökké együtt szenvedtek a tűzben, de boldogok voltak egymással ölelkezve    

Igazán SZERETLEK

Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele. Magas volt, karcsú, fiatal akár egy jegenye és csodaszép kék szeme volt. Szólt: -Kislány! Szabad egy táncra? - Alig tudtam kimondani: -Igen. A zenekar egy keringőt játszott, s minket elsodort a tömeg. Szeme égő tűzként parázslott, amikor rám tekintett, nevetett. Búcsúkor a fiú így szólt: -Imádlak! - Egy esztendő telt el azóta, gyorsan ment el, mint egy múló pillanat. Ketten gyakran találkoztunk, s kaptunk forró csókokat. Azt hiszem boldogok voltunk, szerettük egymást, míg a tragédia meg nem történt. Egy fülledt nyári napon a suliból hazafelé tartottam épp a szürke aszfalton, mikor megpillantottam valakit, aki felém jött az úton. Én integetni akartam neki, hisz ő már messziről integetett, de akkor vettem észre valamit, és nem emeltem fel a kezem. Kezét egy ismeretlen lány fogta. S ilyen volt velem" Észrevettem, hogy a könnyek lassan elfolyják a szemem. Hát így szeretett engem. Ezt tette velem. "Én inkább meghalok " gondoltam magamban. Hisz így mit ér az életem?! A kanyarban feltűnt egy fekete jaguár, mint fekete veszedelem. Én hirtelen az útra léptem, a többire már nem emlékszem. Amikor magamhoz tértem hatalmas tömeg állt körül. Csak épp azt nem láttam, akit szerettem. Ekkor vettem észre, hogy egy test hever mellettem. Igen, ő az a hős, a bátor, aki saját testével védelmezett. Még volt benne élet, félig eleven, félig halott. De megszólalt: -Meg kell mondanom, hogy az a lány a nővérem volt. - Szeme a végtelenbe merült, szája végtelen mosolyra húzódott. Nem tudta rajtam kívül senki, hogy a halállal küszködött. A fiú arcán egy könnycsepp jelent meg. A gyengülő kezével megszorította a kezemet. Utolsó erejét összeszedve egy mondatot súgott: -Gondolj magadban bármit, én igazán szeretlek!  -Örök gyász van a szívemben, mert van egy fiú, ki azzal a mondattal halt meg: -Én igazán szeretlek! 

Mindörökké...

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érzete, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja az óta. "Már nem szeretlek"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt, De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lány kezét simogatja, Időközben a fiú rájött, még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, a szórakozás fontosabb volt számára! A lány megkérte a fiút, kezdjék elölről, újra, Szeretlek kicsim, az életemnél is jobban?- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ö csak tovább áltatta, A kötöttséget, az igaz szerelmet nem vállalta! Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról azonban már rég nem hallott. Egyik este álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében! Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hisz rég nem hallotta a lány kellemes hangját! Hiányzott neki az arca, az ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze! Másnap megjelent a lány házánál, virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót, talpig feketében! A fiú teljesen elfehéredett, s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott, könnyektől küszködve: Meghalt!!! Egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát! A fiú elsápadva állt ott egy percig, Kezéből a csokor virág lassan hullott ki. Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott aludni, szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlen nagy bűntudattal küszködött! De hirtelen mintha melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündöklött angyal képében, A régi megszokott, gyönyörű szépségben! Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyük újra lángra lobbant! Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatatit ismerik, A lány a fiú arcát végigsimogatja, lelke melegséggel megtelik! Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak annyit tud végül mondani: "Ne sírj szívem, nincs semmi baj, Emlékem szívedben örökre megmarad majd! Én ott leszek, végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban!" Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú még nem akarta elengedni féltett szerelmét! A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell"-csak ennyit mondott! Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát! A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ö járt, s hogy nem feledi el soha! Reggel, mikor felébredt, nem tudta, valóság volt ?e vagy álom, De talált valami csodát az ágyon! Egy fehér toll volt ott, a lány illatával, S rájött mit vesztett el szerelme halálával! Szívében most mégjobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit kiáltott: "Mindörökké Szeretni foglak Egyetlen Szerelmem!

 Mindörökké együtt!

"Együtt jártak már több mint egy éve,
boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe.
Örültek egymásnak csak egymásért voltak,
amiért a szüleik eleinte szóltak,
de beletörődtek,
hisz nem tudták egymástól eltiltani őket.
Elég volt nekik mit egymástól kaptak,
szerelmüknek határt soha nem szabtak.
Élvezték a száguldást a hosszú utakon,
szálltak egymás mellet külön motoron.
Két motoros útja soha el nem vált,
bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt,
a látóhatár szélén, ha két motoros megjelent,
leírni ezt nem lehet, ezt érezni kell.
Fekete bőrruha fekete szkafander,
fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer,
fekete csizmában s nyakukban kendővel
szálltak versenybe a száguldó felhőkkel.
Hosszú utakon el s visszacikáztak,
ott csak ketten voltak és egymásra vigyáztak.
Egymás nélkül soha nem indultak útnak,
egyetlen kérése ez volt a fiúnak.
Féltette szerelmét, hisz ő volt a mindene,
röviden tömören az egész élete.
Ők is, mint más szerelmesek sokat veszekedtek,
de csak addig tartott aztán kibékültek,
ám egy napon minden másként történt,
nem tartották be a jól bevált törvényt.
Távozás előtt a búcsú elmaradt,
s mindez egy álom, egy félreértés miatt.
Hosszú napokig nem is látták egymást,
a szülők azt hitték mindkettőnek, van más,
de őket kínozta egy titkos sejtelem,
az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek a hetek,
még nem békéltek a megsebzett szívek.
Mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,
kínosan teltek a napok, éjjelek.
Egyre csak azon törték a fejüket,
a békülés útja vajon melyik lehet...
Egy csillagtalan borús éjszakán,
elhatározásra jutott a lány.
Tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet,
s szerelmétől bármikor bocsánatot kérhet.
Fejében megszilárdult e hirtelen gondolat,
nem is töprengett oly sokat,
hirtelen gyorsasággal be is öltözködött,
szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Barna hosszú haját most is fölcsavarta,
hogy lány volt a ruhában, ki gondolta volna.
Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt,
föltette fejére a fekete szkafandert.
Lenn az udvaron felült a motorra,
csak akkor jutott eszébe mikor már berúgta,
hogy volt egy kérése régen a fiúnak:
nála nélkül soha ne induljon útnak.
Keze ekkor rátalál egy féltve őrzött képre,
elővette megcsókolta s fölnézett az égre.
Érezte, ha most el nem indul szíve nyomban meghasad,
hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad.
Szemében ekkor már könnyek égtek,
még egyszer jól megnézte a képet,
majd visszatette a bőrkabát mögé.
Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért
már csak a motorjának, s az álmainak élt.
Egész úton arra gondolt mi lesz, ha majd odaér,
több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér.
Az út szélén vén fák sorakoztak, jó öreg barátok,
jó öreg nyárfák, hisz ezt az utat már egy párszor bejárták.
A motorost egy fénysugár követte,
közben egyre több csillag kúszott fel az égre.
Gondolatai már régen messze jártak
csak nézte az utat s nem vette észre,
hogy mindjárt oda ér a felbontott részre.
Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett,
de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet.
Ebben a pillanatban az járt a fejében,
hogy soha többé nem nézhet a fiú szemébe,
meg nem ölelheti, kezét nem foghatja,
ezután már többé meg sem csókolhatja.
Hiába sietett, vége mindennek, a szerelemnek,
a boldogságnak a csodás életnek.
A halállal csatázva a szeme könnybe lábadt,
hogy sietett, íme hoppon maradt.
Fájdalmát leküzdve csendesen suttogott,
a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:
ne haragudj rám, hogy elmegyek,
de ígérem ezután is mindig veled leszek,
légy boldog, akkor én is az leszek,
emlékezz arra, csak téged szerettelek.
Egyetlen vércsík volt, ami a szkafander alól
a szájából kibuggyant s az arcán végig futott.
Ott feküdt az úton fekete ruhában
a motor közelében a vén fák árnyékában.
Pontosan egy éve ennek az éjszakának
a fiú eleget tesz becsület szavának.
Megfogadta ugyanis még ott zokogva,
hogy életében már csak egyszer ül motorra.
A megbeszélt időben megjött a négy haver,
a fején ekkor már fenn volt a szkafander,
lenn az udvaron felült a motorra,
gyászos tervét gyorsan újból átgondolta.
Gázt adott, ugratott, s mire az országútra kiért
már csak a motorjának és álmainak élt.
A temető ott volt az országút szélén,
a sír, mit keresett, a temető végén.
Leszállt a motorról és letérdel elébe,
húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe.
A szalagot eligazította,
melyre nagy piros betűkkel ez volt írva:
NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED.
A régi emlékek újra felkavarták,
a szívét nyugodni egy percig sem hagyták.
A barátok ott álltak sorban mögötte,
fekete kendőjét a fejfához kötötte.
Elindult a motorhoz a jó öreg baráthoz,
de mintha szívét kötötte volna a fejfához.
A temető kapuban felült a motorra,
barátai követték őt részvéttel sorba,
így emlékeztek a hajdani barátra.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége,
az állandó útvonal régi szép emléke.
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak,
hosszú hónapokig mily boldogok voltak,
de ő elment, itthagyta, s már nem érdekli semmi,
csak egyetlen gondolat: utána menni.
Könnyes szemmel a kormányt markolta,
s cseppet sem figyelt a kijelölt útvonalra.
Egy hatalmas kanyart egyenesen véve,
nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt, a csillagok ragyogtak,
lenn a mélységben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában,
a motor közelében, a holdfény árnyékában?

Szikla

Szép tavaszi este, csendes a táj,szerelem tüzében égett az ifjú pár. Halkan sugdoloztak, némán csókoloztak s a boldogság tavában vígan lubickoltak. Ám mulott az idő a tavaszt nyár követte a nyarat pedig az ősz kergette. Szerelmük már-már a tetőponta hágott,örjöngtek egymásért, szőttek sok szép álmot. Egy napon aztán mégis vitatkozni kezdtek. Végül a fiú megütötte a lányt majd leborult s kérte bocsánatát, könnyes szemmel mondta: "Kicsi szerelmem csak most egyszer bocsáss meg nekem!! " Gúnyos kacaj volt rá a válasz: " Tünj a szemem elöl te átkozott fiú!! " Mint a villám ha lesújt a földre, oly erővel hatott a válasz. Sírva feláll szólni akar de elcsuklik hangja. Döbbenetes arccal nézett a lányra. Lehajtotta fejét, elindult az utcára, szívében sajgó fájdalom, csak egy dolog volt emlékezetében:"Elküldött nem szeret, mit ér az életem??" Otthonába érve leroskadott az ágyra,merengve gondolt az elmúlt boldogságra. Tudta hogy vége nem jön többé vissza. Utolsó levelét eképp fogalmazta: "Unom az életet tovább már nem bírom. Inkább a csúf halál mint a zord magány! Tudom hogy vétkeztem de megbántam. Jusson eszedbe ha már nem leszek hogy szerettelek. Ravatalomhoz ne merj közel jönni, utolsó utam nélküled fogom megtenni.

Megosztás

Link: